Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Blog

 

Szia! Kössz, hogy ismét meglátogatsz minket a fiókban! Íme, a BLOG!


Kezdőlap            Blog        Rövid elkélkedés      Fórum           Videók         Kijelentkezés


 

Amit jó volna, ha a diákok tudnának a halálról

 


 
Bocsássatok meg nekem, ha ez egy kicsit lehangoló témának tűnik. Valójában ennek ellentéte.

Emlékszem, amikor főiskolás voltam rövidke 10 évvel ezelőtt. Önmagammal voltam elfoglalva. Ami egy természetes, ámbár önző szemléletmód bármely hasonló életszakaszban járó ember számára. Mi legyen a fő tantárgyam? Milyen órákat vegyek föl? Milyen csoportokhoz csatlakozzak? Mit csinálok, miután lediplomázok? Mik a felelősségeim? Teljesítem-e őket? Hova megyek? Hogy fog kinézni az életem hátralevő része? Kivel fogom eltölteni? 


A jövő nagy kérdőjel volt számomra, amely elemésztette a napi energiáimat és gondolataimat. És ezek csak akkor jöttek, amikor túljutottam ennél nyomasztóbb kérdéseken is, mint pl. Hogy nézek ki? Mit gondolnak rólam mások? És ez-meg-az tényleg a barátom-e?
 

Nem mintha ezek a kérdések nem kellene, hogy számítsanak számodra. De megtanultam, hogy nem számítanak annyira nagyon. Legalábbis akkor nem, ha a helyes kontextusba helyezzük őket…

A halál kontextusába. A te halálodéba hogy pontos legyek.
 

,,Senki sem állíthatja magabiztosan, hogy holnap is élni fog.” – Euripidész
 

Na mármost, dönthetsz úgy, hogy lehangolódsz emiatt. Vagy, engedheted, hogy megédesítse ennek a kalandnak minden pillanatát addig, amíg élsz.

Ugyanakkor, a halál témája nem csak egy emlékeztető, hogy örvendj annak az időnek, amid van. Ennél fontosabb, hogy emlékeztet arra, hogy az idő véges.
 

Történhet akár ennek a mondatnak a végén, vagy száz év múlva, az életed akkor, ott véget fog érni. És rövid lesz. Kérdezz meg bárkit, aki meghalt. Mit gondolsz? Mi lesz azokkal a kérdésekkel, amelyeket előbb említettem? A megválaszolásuk már nem is lesz olyan fontos.
 

És nem te leszel az, aki kérdéseket tesz föl magadnak. Aki alkotott téged, az fog kérdezni. Tudod, a Fickó, akinek fontos terve van az életeddel, nem számít, milyen jelentéktelennek tűnik is neked ez a terv. A Fickó, aki szabadságot ajánl neked a hasztalan aggodalmaidból és apró stresszhelyzeteidből mindened egyszerű áráért cserébe. A Fickó, aki hűséget követel, nem sikert. Igen, Ő.
 

A Fickó, aki mikor meghalsz, ilyeneket fog kérdezni: „Mit tettél a legkisebb testvéreimmel?” és „Hogyan töltötted el az időt, amelyet a Földön kaptál?” és „A szeretet életét élted?”

Más szavakkal, úgy élted az életedet Istenért és másokért, mintha minden egyes pillanat az utolsó volna? Vagy esetleg önző módon, napjaidat biztosra véve, azt gondolva, hogy minden másra lesz időd később?
 

Bármely pillanatban egybeeshet az utolsó pillanatod a jelenlegi pillanattal. Ez egy tény, amely elől senki sem menekülhet el. A jó hír az, hogy addig minden pillanatban a végtelenség az, amit számodra ajánlott – te a saját valutádat cseréled el, rövid, gyakran fájdalmas, nehéz, porként végződő életedet, az örökké tartó örömre. Egy gyilkos üzlet. Ugyanakkor határidős ajánlat.
 

Ó, és az is megtörténik, hogy ez az „üzlet” nemcsak az elkövetkezendő, természetfeletti életben ad békét és örömet, hanem ez a titka az itteni békének és örömnek is. Köss üzletet! Bármilyen hosszú időt ad neked Isten ebben az első kalandban, légy hálás és öleld magadhoz minden egyes percét. Éld a legteljesebb életet! Ne vesztegess el pillanatokat azzal, hogy nem Istenért teszed a dolgaidat.
 

„A pallérozott elme számára a halál nem más, mint egy új kaland kezdete.” – Albus Dumbledore

Éld ezen életed minden pillanatát Istenért és másokért és pallérozott leszel a következő nagy kalandra akármikor kezdődjék is Isten szerint.
 
 

Szent Jeromos ünnepe

Jeromos egyházatya (†420), a későbbi magyar föld fia. Betlehemi remeteségében ő fordította az akkori latin köznyelvre (vulgata versio) a Szentírást. Önmagát úgy jellemzi: „filozófus, rétor, grammatikus és dialektikus egyszerre, továbbá három nyelvnek; a hébernek, görögnek és latinnak ismerője”.

Jeromos (Hieronymus) 347-ben, a Dalmácia és Pannónia határán fekvő, ókori Stridon városában született, melyet a kutatás Csáktornya (Čakovec) muraközi várossal azonosít.

Szülei keresztények voltak, ám őt nem keresztelték meg. Iskoláit szülővárosában kezdte, hamar kitűnt tehetsége. Milánóba, majd Rómába küldték retorikát és filozófiát tanulni. A latin klasszikusok jelentős mértékben hatottak nyelvezetére, gondolkodására.

Barátaival, Bonosiusszal és Rufinusszal látogatta a katakombákat. 366 nagyböjtjének kezdetén Bonosiusszal együtt fölvételét kérte a katekumenek közé, és húsvétkor Liberius pápa megkeresztelte őket. Húsvét után elindult Gallia felé, de csak Trierig jutott; újra tanulni kezdett. Vonzani kezdte a szerzetesi élet. Elhatározta, hogy visszatér Itáliába, Aquileiába, és elmélkedő-aszketikus életet kezd. Barátaival együtt Chromatius szerzetes vezetésére bízta magát. A kis szerzetesi közösség életének középpontjában a Szentírás tanulmányozása állt. Amikor közösségük szétszóródott, Jeromos állhatatos maradt. Útra kelt keletre, ahol, mint tudta, a pusztákban virágzó szerzetesi közösségek éltek. Könyvtárát és a Rómában készített följegyzéseket magával vitte. Ám a  családjától való elszakadás mély sebet ütött szívében.

Antiochiában tökéletesítette Szentírás-ismereteit, Tiberiásban megtanult héberül. Kalkisz pusztájába vonult, hogy a remetékhez csatlakozva magányban, virrasztásban, vezeklésben és munkában éljen. Ám természete ellenkezett ezen életformával; kulturális és vallási érdeklődése között őrlődött. Egy álmában figyelmeztetést kapott, hogy még egyáltalán nem él keresztény életet. Lelke mélyéig megdöbbent. Különféle kísértések gyötörték. Az ariánus vita és az antiochiai egyházszakadás a pusztákon is fölkorbácsolta a remeték lelkét; a szerzetesek között pártok alakultak. Jeromos, belefáradva a vitákba, visszatért Antiochiába.

Paulinus, a város püspöke pappá szentelte. Jeromos papként is hű maradt szerzetesi hivatásához, megőrizte mozgási szabadságát. Szentelése után hamarosan útra is kelt: 380/381-ben Konstantinápolyban tartózkodott és a város könyvtárában dolgozott. Nagy hatással volt rá Nazianzi Szent Gergely, aki föllelkesítette Origenész iránt; s Jeromos lefordította Origenész huszonnyolc homíliáját.

Damazusz pápa kezdeményezésére 382-ben zsinatot hívtak össze. Paulinus püspököt Jeromos kísérte el a zsinatra, melynek végeztével a pápa bevonta legszűkebb munkatársi körébe. Hamarosan rábízták az evangéliumok latin fordításának átvizsgálását: e munka nem egyszerűen szövegvizsgálat volt, hanem fordítás is; és nem korlátozódott csupán az evangéliumokra, hanem kiterjedt az egész Szentírásra. Jeromos húsz éven át foglalkozott vele, e munkában minden tehetségét és tudását az egyház szolgálatára szentelve.

Damazusz pápa halála után Jeromos elhagyta Rómát, és testvérével együtt újra keletre ment. Követőikkel Betlehemben telepedtek le, ahol Jeromos két kolostort alapított: egyet a férfiak számára, melyet ő irányított; egyet nők számára, annak vezetését Paulára bízta.

Az ezt követő hosszú, harmincöt évig tart, irodalmi téren termékeny időszakban segítségére volt nagy könyvtára és följegyzései. Eredeti nyelvből lefordította a Szentírásnak majd minden könyvét; megteremtve azt az alapszöveget, amelyet Vulgata néven a latin egyház egészen a legutóbbi időkig hivatalos szentírási szövegként használt. A fordítás elkészültével hozzáfogott a szövegek magyarázatához. E magyarázatok rendkívül gazdag lelki és régészeti tudásról tanúskodnak; ám teológiai tartalmuk és nyelvi formájuk szegényesebb.

Életének utolsó éveit fájdalmas szenvedésekkel töltötte. Egészsége, látása meggyengült; egymás után elvesztette hűséges kísérőit. Az évek múlásával Isten lassan mindentől megfosztotta. Kezdett eltávolodni mindentől, ami korábban oly közel állt a szívéhez. Kimerülten és vakon tért meg Urához 419. (vagy 420.) szeptember 30-án. Az V. századi források 420. szeptember 30-ra, Betlehembe teszik temetése napját. Rómában a VIII. század óta ünneplik.

Jeromos élete szakadatlan harc volt. Munkabírása, a Szentírás szolgálatába állított tudásszomja, önmagával szemben tanúsított szigora, az egyház iránti szeretete tiszteletet parancsol. Utolsó éveinek szenvedései megtisztították, s Isten elvezette lelkét a tökéletességhez.

A legenda szerint, amikor Betlehemben, egy kolostor apátjaként az Írás fordításán fáradozott, egy sántikáló oroszlán vetődött arra. A testvérek halálra rémültek, ám Jeromos utasítására kezelésbe vették az állat tövisektől fölsértett lábát. Az ápolás során az oroszlán teljesen megszelídült, s mikor felgyógyult, Jeromos a kolostor szamarának őrzését és terelgetését bízta rá, mintha pásztorkutya lenne – olvasható Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában.

A pálosok Jeromos tiszteletére emelt temploma (1446) hajdan jeles búcsújáró hely volt. Az, hogy a majdani magyar haza szülöttje volt, továbbá, hogy a betlehemi barlangban remetéskedett és megírta a rend szellemi ősének, Remete Szent Pálnak életrajzát, Jeromost pálosaink körében különösen tiszteltté tette. A pálos Báthori László Jeromos szellemi ösztönzésére fordította magyarra a Bibliát. Életrajzát Orosz Ferenc rendtárs írta meg magyarul: „Szent Jeronimus. Egyedül valóságnak ékessége. Az az Thebaisbéli dütsőséges Szent Pál pátriárkának, remeték fejedelmének és mesterének élete és halála”.

„Aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust” - Évközi 26. vasárnap

 



Szentírás vasárnapján az egyház felhívja figyelmünket arra, hogy a Bibliát nemcsak a templomokban kell és szabad olvasni, hanem a templomok falain kívül a mindennapi életben, otthon is. Nekünk Bibliával a kézben kell megtanulnunk keresztény módon hinni, imádkozni és élni a szürke hétköznapok közepette.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.